Bizonyára sokan ismerik Asimov Alapítványából azt a történetet, amikor az agresszor Anakreoni Királyság követet küld a tudósok csöppnyi bolygójára. A követ kétnapos látogatását követően a terminusi tudósok - jellemző módon - a szövegek lényegét kiszűrő szimbolikus logika tudománya segítségével elemzik a fennhéjazó követ nyilatkozatait; az eredmény: semmi. A követ két napon keresztül gyakorlatilag nem mondott az égvilágon semmit. A történethez ugyanakkor hozzátartozik, hogy időközben érkezik egy hivatalos üzenet is az Anacreonról, melynek lényege:
"Egy héten belül megadjátok nekünk, amit követelünk, különben ripityára verünk benneteket, és úgy vesszük el."
A minap részben lezárult nyugdíjpénztári intézkedések nyitó akkordjának számító Matolcsy-nyilatkozatról Asimov valami ilyesmi írhatott volna a szimbolikus logika alkalmazásával:
"Néhány hónapon belül odaadjátok nekünk a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, különben mostantól nem kaptok állami nyugdíjat."
Hasonló volt az üzenete annak is, hogy annak kellett nyilatkoznia, aki magán-nyugdíjpénztári tag kívánt maradni. Ez még önmagában logikus is lenne, hiszen a parlamenti többség által elfogadott szabályok szerint az érintettek túlnyomó részétől nem volt várható "renitens" viselkedés, a jelenlegi szabályok szerint ez egyszerűen nem érné meg. Ezzel a megoldással a jogalkotó jelentős mértékű adminisztratív tehertől mentette meg a nyugdíjigazgatás rendszerét, amely összhangban van a takarékos állami működés kívánalmaival.
Szándékolt adminisztratív teher
Az azonban, hogy a nyilatkozattételre kizárólag személyesen kerülhetett sor, egyértelműen ezen túlmutató közpolitikai célokat szolgált:
"Odaadjátok nekünk a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, különben mehettek a hivatalba."
Szeretném leszögezni, nem értek egyet azokkal, akik ezt a megoldást ördögtől valónak kívánják beállítani, különösen úgy, hogy ha maguk is számos alkalommal éltek a szándékolt adminisztratív teher eszközével.
Emlékezzünk csak vissza a vizitdíj-visszaigénylés szabályaira: személyesen, a polgármesteri hivatalban lehetett visszakérni, azt ami törvény szerint visszajárt. Sőt, az is könnyen belátható, hogy a vizitdíj egyik célja maga is az volt, hogy az egészségügyi szolgáltatások felesleges igénybevételét - nagyobbrészt az adminisztráció kellemetlenségei és csak kisebb részben annak anyagi vonzata miatt - visszaszorítsa. Aki ugyanis rászorult, az - bár nem egykönnyen, de - visszakaphatta a befizetett egészségügyi sarcot. Az intézkedés üzenete a szimbolikus logika szerint:
"Ne vedd igénybe az egészségügyi ellátást, különben fizethetsz és állhatsz sorba!"
Közvetett módon ugyanez történik akkor is, amikor a jogalkotó egy tipizált helyzethez képest az ügyfélre terheli annak a bizonyítását, igazolását hogy az ő egyedi helyzetében rá kedvezőbb szabályokat kell alkalmazni (lásd például az időközben kimúlt ingatlanadót, a tevékenységre jellemző keresetet, vagy akár a vélelmezett 10 %-os költséghányadot). Különösen szép példája ennek az, hogy a regisztrációs adó alapjának egyedi megállapítását kizárólag a békéscsabai hivatal közreműködésével tették lehetővé. Mindegyik egy látszólag a céllal össze nem függő eszközzel, a hatósági eljárás bonyolításával kívánja erősíteni az elérni kívánt közpolitikai célnak megfelelő magatartást. Mindnek azonos az üzenete:
"Állj be a sorba, vagy mehetsz a hivatalba!"
